Kedves Szülők és leendő Szülők!

Először is szeretnék gratulálni a már megszületett, vagy éppen még „csak” várva várt gyermekükhöz. Szülőnek lenni igazán nagy boldogság, ugyanakkor hatalmas felelősség is. A mai rohanó világunkban, ahol mindent gyorsan és azonnal szeretnénk, rá kell jönnünk, hogy gyermekünk érdekében ezen a tempón változtatni, lassítani kell. Odafigyelni magunkra, egymásra, születendő, vagy már meglévő gyermekünkre. Napjainkban sajnos nagyon keveseknek adatik meg a nagyszülői támogatás, szülőként sokszor csak önmagunkra és szerencsés esetben párunkra számíthatunk.

Minden álláshoz szükséges egy végzettség, egy tanfolyam, ami felkészít minket a feladatunk elvégzéséhez. Minden fontos dologra felkészülünk, vagy legalábbis próbáljuk magunkat felvértezni a megfelelő kompetenciákkal, hogy mire szükségünk lesz a tanultak használatára, készen álljunk. A gyerek(ek) születésére azonban nem minden esetben tudunk készülni. Pedig a gyerekek érkezésével együtt szülő is születik. Melyre felkészülni az egyik legcsodálatosabb, de legösszetettebb feladat is. A szülői szerepkörrel ismerkedni eddig szakkönyvek, rokonok, barátok és az internet segítségével volt lehetőség, ebben szeretnék most egy szakmai támpontot, vezérfonalat nyújtani az érdeklődőknek.

Ezért gondoltam arra, hogy létrehozom a soproni szülők iskoláját, ahol lehetőség lenne a várandósságtól kezdődően a kisgyermekkor végéig hiteles forrásból tájékozódni, a felmerülő kérdésekre választ kapni.

Bemutatkozás

Bemutatkozás


Törökné Geröly Mónika vagyok, 2005-ben a Pécsi Tudomány Egyetem Egészségügyi Főiskola karán, védőnőként végeztem, majd 2010-ben a NyME Művészeti Nevelés- és Sporttudományi Karon Életmód tanácsadó és Terapeuta szakon szereztem diplomát, 2018-ban elsősegély oktató lettem.

Védőnőként 2005 óta dolgozom.

Tanfolyamok

Szülésre felkészítő tanfolyam

Szülésre felkészítő tanfolyam


Kedves Édesanya és Édesapa!

Életük talán egyik legmeghatározóbb pillanatához érkeztek, mikor megtudták, hogy hamarosan szülőkké vállnak. Az örömöt, lehet, hogy egy pillanatra beárnyékolta, hogy rengeteg kérdés merült fel önökben, hogy mire is számíthatnak, hogy fog minden történni. Ebben szeretnék a segítségükre lenni a szülésre felkészítő tanfolyamon.


Témakörök, amikről hallhatnak:

  • Testi-lelki változások
  • Kötelező és kiegészítő vizsgálatok
  • Szociális juttatások
  • Anyatej képződés, szoptatás
  • Apa születik
  • Egészséges gyermek fejlődése
  • Család lettünk
  • Elsősegély

    Elsősegély


    Sajnos kisebb-nagyobb balesetek, sérülések nélkül nem nő fel egy gyerek. Ezekre a lehetőségekre is fel kell készülni, hogy tudjuk baj esetén mik azok a teendők, amivel segíteni tudjuk gyermekünket. Elsősegély oktatásnál nagy hangsúlyt kap a gyakorlat.


    Témakörök, amikről hallhatnak:

  • Csecsemő újraélesztés (elmélet + gyakorlat)
  • Légúti idegentest eltávolítása (elmélet + gyakorlat)
  • Égések
  • Ficam, zúzódás, törés
  • Kullancs csípés
  • Orrvérzés
  • Lázcsillapítás
  • Időpontok

    Az előadások mindig hétvégén, szombaton délelőtt vagy délután lesznek előzetes egyeztetés szerint.

    Kapcsolat

    Kapcsolat


    Törökné Geröly Mónika

    soproniszulokiskolaja@gmail.com

    +36 30 648 9037

    Copyright © 2023 Törökné Geröly Mónika